A szállító szerint a bevezetés elkészült, az éles indulás megtörtént, be lehet jelentkezni, a funkciók működnek. Papíron minden rendben.
Az üzleti oldalon mégis ott a bizonytalanság: „ezt így nem tudjuk használni”, „ez a folyamat nálunk máshogy működik”, „több idő elvégezni benne a feladatot, mint korábban”.
Ilyenkor nem technikai hiba van a bevezetett rendszerben, hanem eltérő értelmezések arról, mit jelent az, hogy „kész”.
Az IT-logika szerint egy projekt lezárható, ha a rendszer működik, a funkciók megfelelnek a specifikációnak, a tesztek sikeresek.
Az üzleti logika szerint viszont akkor tekinthető csak sikeresnek, ha a rendszer támogatja az üzleti célokat, a felhasználók valóban tudják használni, leképezett folyamatok illeszkednek a mindennapi működéshez.
A kettő nem ugyanaz.
Egy informatikai rendszer lehet technikailag stabil, mégis megkerülő megoldások jelennek meg, Excel-táblák élnek tovább mellette, a munkatársak nem bíznak benne, a folyamatok visszaalakulnak a korábbi működéshez.
Ilyenkor az éles indulás nem a siker bizonyítéka, csak egy mérföldkő. A valódi mérce az, hogy a rendszer beépült-e a működésbe.
Ezért a projekt közben érdemes nem csak azt kérdezni, hogy működik-e a rendszer, hanem azt is:
- elérjük-e vele az üzleti célt,
- könnyebbé vált-e a napi munka,
- valóban ezt akartuk-e támogatni.
Innen jutunk el a lényeghez:
Egy informatikai projekt valós sikere nem azon múlik, hogy sikerült-e az éles indulás, be lehet-e jelentkezni a rendszerbe, működnek-e a funkciók. Ha nem megfelelően támogatja az üzleti célokat, ha az üzleti felhasználók nem tudják könnyen használni, ha a leképezett folyamatok nem illeszkednek a mindennapi működésbe, a bevezetett rendszer megbukik.
Ti mikor mondjátok egy informatikai projektre, hogy valóban kész van?
Ha segítsünk végiggondolni, hogyan lehet az „éles indulás” helyett az üzleti értéket a projektzárás valódi mércéjévé tenni, írj egy privát üzenetet.
Egy kis tudományoskodás: A DeLone–McLean-féle információs rendszer sikeresség modell (Information Systems Success Model) pont erre ad egy jó megközelítést: a rendszer sikerét nem önmagában a technikai működésen méri, hanem a minőségi dimenziók (rendszer-, információ- és szolgáltatásminőség) hatásán keresztül a használatra, használati szándékra, a felhasználói elégedettségre és a nettó üzleti hasznokra. Vagyis egy rendszer lehet „üzemképes”, miközben a sikeressége kérdéses, ha a használat, az elégedettség és a tényleges haszon nem igazolja vissza a bevezetést. Ha a téma mélyebben érdekel, a DeLone–McLean modell újabb alkalmazásai közül ezek jó belépők, és érdemes belőlük ötleteket átvenni arra, hogyan mérhető a „valódi” siker a technikai átadás után is:
The DeLone – Mclean model of Information System Success
DeLone and McLean information systems success model: a literature review